Miután áprilisban végérvényesen elhatároztam, hogy Anglia felé veszem az irányt, nagy erőkkel elkezdtem dolgozni azon, hogyan is nyissam meg életem ezen nagy reményekkel várt új fejezetét. Velem kapcsolatban tudvalevő ugyanis, hogyha én valamit a fejembe veszek, akkor addig megyek előre, amíg el nem érem a célom, illetve meg nem találom az ahhoz szükséges utat és lehetőséget. Ha pedig ilyen lehetőség nem kínálkozik, akkor más mód nem lévén magam teremtem meg azt. Száz szónak is egy a vége, áprilistól teljes elszántsággal vetettem bele magamat angliai kalandom megszervezésébe.

A szezon végéhez közeledve a különféle internetes portálokon szép számmal jelentek meg a következő évadra kínálkozó edzői álláshirdetések, ezért számos helyre be is nyújtottam a pályázatomat, első osztályútól az ötöd osztályú szigetországi klubokig egyaránt (és több önálló utánpótlás nevelő egyesülethez is), annak biztos tudatában, hogy a futball világában eltöltött éveim nem múltak el nyomtalanul, és jelentős referenciákat tudtam felmutatni önéletrajzomban, így joggal számíthatok a sikerre. Hamar világossá vált azonban számomra, hogy a speciális angol tanfolyamok elvégzése és helyi referencia megléte nélkül, a kontinensről, úgyszólván a csatorna túloldaláról szinte lehetetlen lesz egyből edzői állást találnom.

Ez a kezdeti sikertelenség sem tántorított azonban el célomtól, sőt, csak még elszántabbá tett és további fontos felismerésekhez vezetett.

Kiderült ugyanis, hogy egy Angliában dolgozó trénernek több speciális tanfolyamot is el kell végeznie ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak vele a klubvezetők és gyerekek közelébe engedjék, vagyis a számítógép monitorának túl oldalán ülve lehetetlen lesz elérni céljaimat.

Az általam már megszerzett edzői végzettségeken kívül az alábbi képesítéseket kellett megszereznem:

• elsősegély vizsga
• gyermekjóléti vizsga
• az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) által hitelesített és kiállított erkölcsi bizonyítvány.

Hangsúlyozom, hogy Angliában az UEFA által akkreditált labdarúgó edzői minősítés önmagában nem elegendő a fentiek nélkül, és ezeknek a kritériumoknak a futball és a jogállamiság őshazájában kőkeményen meg is kell felelni, mert a szigetországban minden előírás kérlelhetetlenül betartandó.

Ezek az ismeretek elvezettek annak a felismeréséhez, hogy Magyarországról gyakorlatilag lehetetlen állást találni Angliában, bármilyen alacsonyan, vagy magasan jegyzett klubról legyen is szó. Más megoldás nem lévén, kénytelen voltam elfogadni, hogy ezen képzettségeket csak kinti tartózkodásom során lesz módom megszerezni, ezért elkezdtem felkutatni azokat a labdarúgó szakembereket, akik élő tapasztalattal rendelkeztek az angliai munkavállalással kapcsolatban és el tudtak engem igazítani a „hogyan továbbot” illetően.

Ekkor jutott eszembe annak a Kantár Szilárdnak a neve, akiről még győri edzősködésem során hallottam, és aki évekig kapusedzőként dolgozott Angliában, jelenleg is a nemzetközi szinten is ismert és elismert just4keepers kapusképző program tagja, a felvidéki Somorján évente megrendezésre kerülő West Ham focitábor főszervezője, aki a mai napig kiterjedt, élő kapcsolatrendszerrel rendelkezik számos angol klubnál.

Szilárd – ambiciózus, sikeres emberhez méltóan – rendkívüli segítőkészséggel fogadta megkeresésemet, számos hasznos információval látott el, sőt, még a 2015. évben első alkalommal Budapesten megrendezett West Ham focitáborba is meghívott, azzal bíztatva, hogy ott lehetőségem lesz személyesen is megismerkedni egy angol szakedzővel, aki hozzá hasonló nyitottsággal fogadja a fiatal trénerek érdeklődését.

Amennyiben bővebben szeretnél olvasni a táborról, a sport napilap alábbi cikkéből további sok érdekességet megtudhatsz:

http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/az-angol-gyerekek-sem-kulonbek-a-magyaroktol-londoni-futballedzo-angyalfoldon-2421989

Ilyen előzmények után találkoztam tehát a hivatkozott cikk főszereplőjével, Derek Robinsonnal, akiről azt kell tudni, hogy már évek óta dolgozik a West Ham Unitednél, sőt, lényegében nem csak dolgozik az egyesületnél, de ő a klub utazó nagykövete is egyben, aki egész nyáron a kalapácsosok futballtáborait szervezi Ausztráliától kezdve Amerikán és Olaszországon át Budapest érintésével egészen Somorjáig.

Eleinte arra számítottam, hogy csak meglátogatom az edzéseket és pár szót váltok Derekkel, viszont az élet úgy hozta, hogy aztán tolmácsként és segítőjeként is lehetőségem nyílt bekapcsolódni az edzésekbe, így aztán a tábor egész ideje alatt végig mellette maradhattam. Mondanom sem kell, hogy az edzések előtt, után és közben rengeteget beszélgettünk angolul és közös szenvedélyünk, a futball nyelvén – mi másról, mint a játékról – és hamar nyilvánvalóvá vált mindkettőnk számára, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a labdarúgásról és úgy egyáltalán, remekül megértjük, és az edzéseken kiválóan kiegészítjük egymást.

Igazi élmény volt a közös munka, és végső soron ennek is köszönhető, hogy most is együtt dolgozunk, hiszen beszélgetéseink során természetesen az én terveim is szóba kerültek, Derektől pedig első kézből, a legilletékesebbtől kaphattam útravalót álmaim valóra váltásához. Melyhez azonban egy fontos próbatételen kellett átesnem, hiszen a tábor záró napján nekem kellett edzést vezényelnem a gyerekeknek, mintegy beugró vizsga feladatként annak bizonyítása érdekében, hogy szakmai felkészültségem alapján készen állok megfelelni egy élvonalbeli angol klubnál rám váró kihívásokra.

És hogy hogyan is sikerült a vizsgafeladatom megoldása és miként építettem fel a tábor záró edzését, nos, rövidesen ez is kiderül soron következő bejegyzésemből…