Az utánpótlás nevelés során sokszor felmerülő téma az érintőszám-megkötés kérdésköre: alkalmazzuk-e edzéseink során vagy hagyjuk szabadon labdába érni a játékosokat.

Számomra a téma aktualitását az adja, hogy a közelmúltban néhány barátom a Dinamo Zagreb akadémiáján járt tanulmányúton, ahol a számukra tartott előadáson – sok más hasznos dolog mellett – elhangzott az is, hogy a zágrábiak sohasem alkalmaznak érintőszám megkötést a gyakorlataik során.

Ez engem kicsit sem lepett meg, hiszen hasonló volt a tapasztalatom Angliában is, ahol az edzők nagy többsége nem szabta meg az érintések számát. Az igazat megvallva, sokáig én sem voltam ennek a híve, mivel azt gondoltam, hogy az ilyen fajta megkötés korlátozza a játékosokat a szabadságukban, önkifejezésükben, kreativitásukban, így játékosaim mindig szabadon érhettek labdához az edzések alatt.

A látásmódom azonban ebben a tekintetben is változott pályám kezdete óta: úgy vélem, hogy igenis van létjogosultsága az érintőszám megkötésének a képzés során, a megfelelő gyakorlatokban adott cél elérésében ugyanis nagy hasznát lehet venni ennek.

Én főleg az első érintés fejlesztésében látom az érintőszám megkötés jelentőségét. Főleg itthon jellemző (de a West Hamnél is volt rá példa), hogy a játékosok a labdát maguk alá veszik át, majd felnéznek, tolnak egyet a labdán és csak azután továbbítják azt a társuknak. Számos esetben tehát három érintőből oldják meg azt a szituációt, amire kettő is elég lenne. Márpedig a modern labdarúgásban eggyel több (felesleges) érintés nemzetközi szinten nem fér bele a játékba. 

Az első érintés („first touch”), vagy a célirányos labdaátvétel divatos kifejezéssé vált manapság.

Nem is véletlen, hiszen nagy szerepe van a modern labdarúgásban, és abban, hogy a játékosok nyomás alatt is tudjanak játszani. Mivel számomra az első érintés nem elsősorban technikai képesség (bár lényeges eleme), hanem inkább a taktika és az észlelés hatáskörébe tartozik, ezért fejlesztését is játékokon, főleg labdabirtokló játékokon keresztül képzelem el. Itt pedig az érintőszám megkötésének nagy hasznát lehet venni.

Vegyünk például egy egyszerű 7v4 elleni labdabirtokló játékot:

4 labdabirtokló és 4 védekező játékos, ahol 3 plusz, „joker” játékos mindig a labdabirtoklókkal van, létszámfölényt kialakítva ezáltal.

Szabad érintőszám esetén azt vettem észre, hogy a játékosok nagyon sokszor csak az átvétel után tájékozódtak, emiatt plusz (fölösleges) érintővel játszottak. Ezt pedig a játék ritmusa, hatékonysága bánta. Ilyen esetekben a “két-érintő“ szabály remek eszköz arra, hogy a játékosok gyorsan játszanak és mind az észlelésük, mind a technikai képességük fejlődjön, hiszen 1-1 érintőjük van a labda átvételére és továbbítására.

Ha a játékosok nem akarják eladni a labdát és nem akarnak beállni védekezni (ilyen játékossal még nem találkoztam), akkor a labda birtokba vétele előtt tájékozódniuk kell, hiszen csak így tudják milyen területbe, milyen hosszan vagy röviden kell átvenniük a labdát, illetve így tudják eldönteni, hogy mikor kell egyből játszaniuk.

Ez a szabály ugyan egyfelől korlátozza a játékosokat, hiszen nincs lehetőségük labdavezetésre vagy cselezésre, másrészről viszont nagyobb pontosságot és figyelmet követel tőlük. A labdát kapó játékosnak ugyanis megfelelő testpozícióban kell várnia az átadást, és két érintővel precízen kell megoldania az adott játékhelyzetet. A labdát passzoló játékosnak pedig körültekintőbbnek kell lennie, hiszen társának nincs lehetőség korrigálásra, így nem mindegy milyen erővel, milyen pontosan és melyik lábra passzol.

Tehát ha a fő cél az átvételek és a passzok gyakorlása egy integrált feladatban, akkor bátran alkalmazhatjuk ezeket a szabályokat. Ez pedig nem fogja rányomni a bélyegét a játékosok kreativitására. Sőt, nagyban segíti az előre gondolkodásukat.

Ez az összetett gyakorlat tehát önmagában is remek taktikai és technikai képességfejlesztő eszköz egy edző és csapata kezében. Azonban még nem értem be ennyivel, és tovább morfondíroztam azon, hogyan tudnám továbbfejleszteni ezt az edzésjátékot. Mindezt úgy, hogy a játékosoknak nagyobb mozgásteret és szabadságot biztosítsak ugyan, de ezzel együtt mégis gondolkodásra ösztönözzem őket, és a játékot is ingergazdagabbá és élvezetesebbé tegyem. Ehhez Turzó József edző kollégám és barátom gyakorlati bemutatója adott inspirációt.

A játék fő célkitűzés ugyanaz: átadás-átvételek gyakorlása.

Lényegében a gyakorlat is ugyanaz, viszont a két-érintős szabály változik:

• a labdabirtokló csapatnak továbbra is két érintő

• a középen lévő „joker” játékosnak szabad érintő

• a falban lévő 1-1 „joker” játékosnak egy, vagy szabad érintő a következőeknek megfelelően: adott szituációtól függően dönthet úgy, hogy egy-érintőből teszi vissza a labdát, vagy az első érintésével területbe veszi a labdát és így bekerül középre – ekkor a középen játszó „joker” társa kiforog a helyére.

  

A célirányos labdaátvételek gyakorlása tehát megmaradt, de a „joker” játékosoknak nagyobb mozgástér áll rendelkezésükre.

Ha pedig újabb variációval szeretnénk a gyakorlatot bővíteni, ezáltal plusz opciót adva más játékosoknak is, akkor azt a következőképpen tehetjük meg:

A labdabirtokló csapatból a falban álló játékosnak is választási lehetőséget adunk:

• egy-érintővel játszik

• vagy két érintővel, ahol az első érintővel területbe veszi a labdát és másodikra passzol. Természetesen ilyenkor egyik társa kiforog a helyére.

  

Remélem, bejegyzésemmel hasznos segítséget tudtam adni kedves olvasóim számára a labdaérintések, átadás-átvételek gyorsasága, pontossága, és talán legfőképpen tudatossága fejlesztéséhez, mely játékelem alapvető fontosságú, és folyamatosan fejlesztendő. Ez képezi ugyanis a modern támadásvezetés alapját, és a taktikai érettség kialakítása szempontjából is döntő jelentőségű.

Búcsúzóúl engedjék meg, hogy idézzem az Angliában és a magyar válogatottban példaértékű karriert befutott Gera Zoltán néhány témába vágó gondolatát a pontos labdakezelés és a technikai, taktikai érettség fontosságának érzékeltetése végett:

„…a taktikai érettség, amelynek az elsajátítása nekem kint egy évembe került. Ide tartozik például a labda nélküli mozgás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki gólhelyzetbe kerüljön, vagy játékban legyen…Az ember sok mindent meg tud tanulni. Például megtanulja a labdakezelést vagy a mozgásokat – ám teljesen más, amikor nyomás alatt kell ezeket végrehajtani. Ilyenkor derül ki a minőségi különbség. A futballistáknak folyamatosan nagyon jól kell játszani, mert a szurkolók, edzők ezt várják el. Ha valaki kiszámíthatatlan, arra nem lehet építeni, az nem alkalmas, hogy nagy csapatban játsszon. Az a focista – bírjon akár a legkiválóbb képességekkel is –, akiről nem tudni, mikor fog jól játszani és mikor rosszul, csapás az edző és a csapat számára. Gerrard nekem azért jó példa, mert ő nem egy-két évig, hanem 10 éve magas szinten teljesít.

Mit értesz minőség alatt, miben nyilvánul ez meg?
– Abban, hogy egy játékos nyomáshelyzetben jobb döntéseket hoz, mint a másik. Például, ha én nyomás alatt vagyok, többet hibázok, mint mondjuk Gerrard. Lehet, hogy háromszor eladom a labdát, amíg ő egyszer sem”.

Remélem sokakat sikerült inspirálnom arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljen ezen alapkészségek fejlesztésének, akár az általam javasolt edzésjátékok segítségével is.

Az idézet forrása: http://www.hetek.hu/interju/201407/mi_kell_a_jo_focihoz
Borítókép: http://www4.pictures.zimbio.com/gi/Anton+Ferdinand+Zoltan+Gera+Fulham+v+Sunderland+QcfpeQC0Jw4l.jpg