A walesi csoda és az angol labdarúgó akadémiák

Az angol válogatott kiesését óriási csalódásként élték meg a szigetországiak, a vesztes meccs utáni napokban óriási volt a felháborodottság. Ez teljes mértékben érthető is az angolok labdarúgáshoz való viszonyát ismerve, hiszen mindig hatalmasak az elvárások mind a klubcsapatokkal, mind a válogatottal szemben.

Ahogy ez lenni szokott, a kezdeti érzelmes reakciók után aztán minden szinten elkezdődött a gyenge szereplés okainak keresése. A sajtóban egymás után jelentek meg a cikkek, melyek a szövetségi kapitány felkészültségét, a játékosok hozzáállását, a fiatalok nem megfelelő versenyeztetését firtatták. Valamint több olyan írás is megjelent, amelyek egyenesen az utánpótlás akadémiákat tették felelőssé a kudarc miatt, mondván ezekben az intézményekben nem megfelelő képzés folyik, a játékosok nincsenek megfelelően felkészítve a felnőtt labdarúgásra.

Nem is kellett sokat várni a reakciókra, azonban nem az akadémiák adtak egy érdekes és elgondolkodtató választ a vádakra. Történt ugyanis, hogy tegnap a BBC stúdiójában a Wales – Belgium meccs szünetében a mérkőzés mellett természetesen felmerült az angolok bukdácsolása és az angol akadémiák alkalmasságának kérdése is. Ennek kapcsán pedig párhuzamot vontak az angol és a walesi játékosok között, konkrétabban egymás mellé állították melyik akadémiákon nevelkedtek, melyik volt az első klubjuk a két nemzet játékosainak.

Angol játékosok 1

   Angol játékosok 2

 

Ebből pedig kiderült, hogy a walesi játékosok lényegében ugyanazon vagy ugyanahhoz a képzési rendszerhez tartozó akadémiákon nevelkedtek, mint az angol játékosok. Tehát adva van egyazon kulturális gyökerekkel és karakterrel rendelkező brit játékosok, akik ugyanazon utánpótlás akadémiákon, ugyanazon képzési rendszerben, egymás mellett nevelkedtek és ugyanabban a bajnokság játszanak hétről hétre. Viszont amíg az egyik csapatban a játékosok egy sikeres, egymásért küzdeni tudó, játszani próbáló és elődöntőig jutó közösséget alkotnak; addig a másikban egy elképzelés nélküli, ötlettelen játékot produkáló, szétesett együttes benyomását keltik.

Wales játékosok 1

Wales játékosok 2


 

Így felmerül a kérdés: mi adja ezt a különbséget? Ha az akadémiák a hibásak, akkor az egyik nap még az angol játékosokat képző összes utánpótlás edző rossz, a másik nap pedig a walesieket képző ugyanazon edzők már hirtelen jók? Vagy lehet, hogy legfelül hibádzik valami és a kimenetnél kell újratervezni valamit? Ezt pedig az egyik válogatottnál sikeresen megoldották, a másiknál pedig nem?

 A helyi sajtót olvasva roppant érdekes volt látni, hogy mennyire könnyen általánosítanak egy-egy kudarc vagy siker után. Szerintem nagyon káros dolog így a végletekben gondolkodni, hiszen az általánosítás mindig tévútra vezet: vannak nagyon jó és kevésbé jó brit edzők, vannak hatékonyabb és kevésbé hatékonyabb akadémiák; de hogy egy siker vagy kudarc után mindenkit egy kalap alá vesznek, az nem is állhatna messzebb a valóságtól.